Ehet édességet a gyerek?

Természetesen igen, a valódi kérdés nem ez. Sokkal inkább, hogy mikor, hogyan, miért, milyet és mennyit… Szülőként nagyon fontos, hogy mindezekre odafigyeljünk!

Az első, és talán legfontosabb, hogy a túlzott édességfogyasztásnak káros egészségügyi hatásai lehetnek. A legtöbben tisztában vannak az elhízás veszélyével, és az édesség fogzománckárosító hatásával, azonban viszonylag kevesen ismerik a többi veszélyfaktort. A fenti két negatívum mellett ugyanis a túlzott édességfogyasztás magas vérnyomást, cukorbetegséget, szélsőséges esetekben pedig akár a májfunkciók romlását, vagy ízületi-, illetve csontrendszeri panaszokat is okozhat. Tehát, mind mindenben, az édesség-kérdésben is a mértéktartás a legfontosabb!

  • Szülőként pedig többnyire nálunk van a kontroll, azaz mi felelünk az édességevés szabályozásáért:
  • Ügyeljünk rá, hogy a gyerkőc ne csokoládéval, vagy cukorkával lakjon jól.
  • Figyeljünk, hogy helyes technikával, és alaposan mosson fogat lefekvés előtt.
  • Biztosítsunk számára lehetőséget a napi 2-4 óra testmozgásra (és csináljunk is kedvet hozzá).

Édesség ≠ jutalomfalat

Szakértők véleménye szerint nem jó, ha az édesség a jutalmazás eszközévé válik, hiszen akkor a kicsi számára az nem élvezeti cikk lesz, hanem maga a cél. Például, ha a jó jegyeket, vagy a rendrakást rendszeresen csokoládéval jutalmazzuk, akkor a gyerkőc számára nem a jó osztályzat okozta elégedettség és büszkeség, vagy a tisztaság öröme lesz a motiváció, hanem pusztán egy nagy, színpompás nyalóka…

A minőség is fontos

Igyekezzünk kevésbé egészségtelen, jó minőségű alapanyagokból készült édességet vásárolni. Az olcsó, ragadós, cukros, mázas, silány termékek egyrészt kevésbé ízletesek, másrészt egészségügyi szempontból is nagyobb kockázatot rejtenek. Törekedjünk rá, hogy inkább ritkábban kínáljuk meg a gyerkőcöt édességgel, és kevesebbet fogyasszon belőle – azonban az valóban jó minőségű legyen!

A Gourmand gyerekzsúrok során csapatunk minden esetben kiemelt figyelmet fordít a prémium minőségű nyersanyagok beszerzésére. Az édes és sós sütemények a Mandula Cukrászda kiváló alapanyagainak, és a gondos szakértelemnek köszönhetően mindig egyedülálló élményt jelentenek kis vendégeink (és szüleik) számára. Ha szeretnéd igazán hangulatos, feledhetetlen gyerekzsúrral meglepni a csemetéd, akkor ismerd meg a programok részleteit!

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!