6+1 dolog, amit nem tudtál a nevetésről

A nevetésnek bizony számos pozitív élettani hatása van. Különböző kísérletek igazolják, hogy a jókedélyű, kiegyensúlyozott, mosolygós gyermekek immunrendszere sokkal ellenállóbb, mint zárkózott, búskomor társaiké. A kórházak gyerekosztályain sem véletlenül szórakoztatja bohóc a kicsiket, sőt; annak idején az udvari bolondnak is fontos szerepe volt a királyi udvarban. Már akkor is tudták: a nevetés csodaszer: a nevetés gyógyít!

  1. Fájdalomcsillapítás

A nevetés olykor hatásosabb fájdalomcsillapító, mint bármely gyógyszertári pirula, illetve nem kerül semmibe, és még mellékhatásoktól sem kell tartanunk.

  1. Gyulladáscsökkentés

A szívből jövő, őszinte, jóízű kacaj képes beindítani a szervezet öngyógyító folyamatait, így akár a gyulladásos eredetű betegségeket is segíthet leküzdeni.

  1. Immunerősítés

A sok felszabadult nevetés megedzi a gyerkőc szervezetét, így kisebb eséllyel kapja el a társai közt terjedő, különféle nyavalyákat.

  1. Égeti a kalóriát

Egy kiadós hahota mozgásra sarkallja a hasizmokat, így akár egy sor intenzív felüléssel is felér a hatása. Állítólag 10-15 perc nevetéssel 50 kalóriát is elégethetünk (ez körülbelül 6-7 perc bicajozásnak felel meg).

  1. Szabályozza a vérkeringést

Bizonyára nem is sejtetted, pedig a nevetés a keringésünkre is jótékony hatással van ám!

  1. Segíti az emésztést

Akik rendszeresen kacagnak, azoknak sokkal intenzívebb az emésztése, és gyorsabban ürülnek ki a méreganyagok a szervezetükből.

  1. Megnégyszerezi a szervezet oxigénfelvételét

 A nevetés hatására mind a sejtek, mind pedig a belső szervek oxigénfelvétele jelentősen emelkedik.

A nevetés tehát az egészség záloga, ezért is fontos, hogy minél több örömteli percet tölts együtt a csemetéddel! A sok nevetéssel teli közös kalandok, a játszóterezés, a meseolvasás, a kirándulások, vagy akár a társasjátékozás is mind-mind remek alkalom, hogy feledhetetlen élményeket gyűjtsetek, és nagyokat nevessetek együtt! Karácsony közeledtével díszítsétek fel közösen a lakást, készítsétek el az ünnepi ebédet- a lényeg, hogy igazán tartalmas perceket, órákat töltsetek el egymás társaságában. A boldog, kiegyensúlyozott gyermekkor 5 alappilléréről egy előző bejegyzésünkben írtunk részletesen

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!