Őszi bakancslista kisgyerekkel

Véget ért a vakáció, és beköszöntött a vénasszonyok nyara. Bár az idő picit hidegebb, és hamarabb is sötétedik, azért érdemes még kihasználunk a szép időt, és megejteni néhány szabadtéri programot, kirándulást a gyermekkel. E heti bejegyzésünkben összeállítottunk Nektek egy szeptemberi bakancslistát kihagyhatatlan budapesti úti célokkal (így ezek túl sok utazást sem igényelnek). Kalandra fel!

  1. Corvin sétány

Egészen pontosan a Práter u. 11-es szám alatt látható az igen híres Einstand- jelenet Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényéből. A bronzból készült szoborcsoportban ráismerünk az éppen gurító Nemecsek Ernőre, körülötte pedig társai, Kolnay és Weisz vannak. Tőlük picit távolabb két vörösinges áll, és az üveggolyózó fiúkat szemlélik. A mű alkotója Szanyi Péter. Ide látogatva mesélhetünk a gyerkőcnek a Pál utcai fiúkról, és ha magunkkal visszük a könyvet, akkor akár az ominózus jelenetet is felolvashatjuk neki.

  1. Játszótér a Hajógyári szigeten

Hihetetlen élményt nyújthat a család legkisebb tagjainak a Hajógyári szigeten található fantasztikus játszótér, ezért mindenképp érdemes ellátogatnunk ide, főleg, ha esetleg idén nyáron még kimaradt!

  1. Éjjeli séta a belvárosban

A külföldiek imádják Budapestet, és ez nem véletlen! Mi, akik itt élünk, viszont hajlamosak vagyunk hozzászokni a látványhoz, és elfelejtjük, milyen varázslatos is a városunk! Miért is ne indulnátok egy nagy, koraesti sétára a gyermekkel a csodálatos belvárosban? A program titka csupán egy nagy délutáni alvás, hogy a kicsi az esti órákban ne legyen nyűgös, és önfeledten tudja élvezni a programot!

  1. Kopaszi-gát

Fagyizni, limonádézni, kacsákat nézni, fűben heverészni, bicajozni, görkorizni mind-mind remek szórakozást nyújt a Kopaszi-gáton!

  1. A 0 kilométerkő

A Clark Ádám téren lévő 0 kilométerkő megtekintése szintén nagyszerű program lehet, mely során el is magyarázhatjuk a gyermeknek, hogy pontosan mi is az. Ezek után, ha hosszabb útra indulunk együtt az autópályán, akkor visszautalhatunk a kilométerkőnél tett látogatásra, és megbeszélhetjük, hogy éppen milyen távol is vagyunk tőle.

Kellemes szórakozást, és feledhetetlen közös perceket kívánunk!

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!