Veszélyes a gyerekekre a covid?

A tudomány jelenlegi állása szerint a gyermekek esetében sokkal enyhébb lefolyású lehet az új koronavírus, mint a felnőtteknél. Persze ez nem azt jelenti, hogy rájuk egyáltalán nem veszélyes, de ritkábban produkálnak tüneteket, és szövődmények kialakulásától sem kell olyan magas arányban tartanunk. Ebben a bejegyzésünkben összegyűjtöttük a covid tüneteit a gyermekeknél, valamint felsoroljuk azokat az alapbetegségeket, amelyek a kicsik körében is súlyosabbá tehetik az új koronavírus-fertőzést.

Milyen tünetekre kell odafigyelned szülőként?

A gyermekeknél két leggyakoribb tünet a köhögés és a láz. Ez a kettő egészülhet ki fáradékonysággal, levertséggel, izomfájdalommal, valamint fejfájással. A koronavírussal fertőzött gyerekek gyakran panaszkodnak továbbá hasi fájdalomra, hasmenésre, émelygésre, hányingerre, étvágytalanságra. A hányás, az orrfolyás, az orrdugulás és a nehézlégzés is a gyakori tünetek között említendő.

Vannak a gyerekek közt is, akik fokozott veszélynek vannak kitéve?

Akárcsak a felnőttek körében, a gyermekek esetében is fokozott veszélyt jelentenek a krónikus és vele született betegségek. Ilyen többek között a genetikai-, neurológiai-, vagy anyagcsere-problémák, továbbá a különféle szívbetegségek, a sarlósejtes vérszegénység vagy az immunszupresszió. Az elhízást, a cukorbetegséget és az asztmát is ide kell sorolnunk.

A legfrissebb kutatások szerint az új koronavírussal megfertőződött gyermekek 16% teljesen tünetmentesen küzd meg a vírussal, azonban nagyon fontos megemlítenünk, hogy ők is fertőznek, tehát tünetmentesen is képesek továbbadni a betegséget társaiknak, szüleiknek, vagy éppen nagyszüleiknek (akikre ez sokkal komolyabb veszélyt jelent).

Mit tehetünk?

 

Az első és legfontosabb, hogy ügyeljünk a higiéniára, és vigyázzunk a család egészségére. Próbáljuk megakadályozni, hogy a gyermek bevásárlás, közlekedés, séta során mindent összefogdosson. Szoktassuk minél előbb a rendszeres és alapos kézmosásra, valamint ügyeljünk az egészséges, teljes körű táplálkozásra, hiszen az immunrendszert a bevitt vitaminokkal, nyomelemekkel, ásványi anyagokkal is hatékonyan erősíthetjük.

Ha a gyermeken a fenti tünetek bármelyikét tapasztaljuk, akkor tartsuk őt otthon, ne negdjük közösségbe (és véletlenül se bízzuk idősebb rokonokra, például a nagyszülőkre), ha pedig szükséges, akkor azonnal értesítsük telefonon a háziorvost!

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!