Mit sportoljon a gyerek?

Természetesen amihez kedve van, ami örömet okoz neki, és amiben esetleg tehetséges- ezzel eddig nem árultunk el túl nagy titkot. Azonban a megfelelő sportág kiválasztásához érdemes számos egyéb tényezőt is figyelembe vennünk. Ebben a bejegyzésünkben ezeket gyűjtöttük össze Nektek.

A sport az egészséges életmód elengedhetetlen része. Ráadásul, aki már kisgyerek korában megismerkedik a rendszeres testmozgással, annak később is a mindennapjai része marad- ehhez pedig szülőként jelentősen hozzájárulhatunk azzal, hogy megismertetjük és megkedveltetjük a gyermekkel a spotot.

A megfelelő sportág kiválasztásában fontos szerepet játszik a gyermek testalkata, természete és érdeklődési köre is. Fontos, hogy semmit se erőltessünk, hiszen azzal általában csak a gyermek kedvét szegjük, így ez a típusú kényszer többnyire visszafelé sül el.

Állóképességet fejlesztő mozgásformák

Az állóképességet fejlesztő mozgásformák javítják az erőnlétet, serkentik a vérkeringést, és jó hatással vannak a légzésre. Ezeket elsősorban a nagy mozgásigényű gyermekeknek ajánljuk.

Labdajátékok

A labdajátékoknak elsősorban az ügyesség, a koordinációs és a koncentrációs készség fejlődésében van fontos szerepük.

Csapatsportok

A csapatsportok a társas kapcsolatok kialakításának készségét, illetve a problémamegoldó képességet  fejlesztik, így fontos szocializációs hatással bírnak.

Küzdősportok

A küzdősportok önfegyelemre tanítanak, továbbá ezeknek köszönhetően fejlődik a koncentráció- és reakciókészség is.

Sportválasztás a gyermek személyisége, jellemzői szerint

Vannak félénkebb, halk szavú, visszahúzódó gyermekek, akik nehezebben barátkoznak, nekik érdemes kipróbálni valamilyen csapatsportot. A csoportos edzések, a csapatmunka, a közös felkészülés és a sikerek során ugyanis szinte észrevétlenül vetkőzik le a gátlásaikat, nyílnak meg, és alakítanak ki barátságokat a csapattársaikkal. Ha a gyermekünk nagyon félénk, akkor persze nem szabad erőltetni, csak szépen, apránként szoktassuk őt az új környezethez, nehogy stresszként élje meg az edzéseket.

A nagy mozgásigényű gyermekeknek elsősorban az egyéni sport lehet a legjobb választás, ami segít levezetni a felesleges energiáit. Természetesen a csapatsport sem feltétlenül rossz választás, pláne, ha a gyermek motivált (és például focizás közben akkor sem lazsál, ha éppen nem nála van a labda).

A sportot mindenképpen igazítsuk a gyermek egészségi állapotához. Ha például a kicsi asztmás, akkor semmi esetre sem javasolt a számára semmilyen túl intenzív mozgásforma. Ilyen esetben egyeztessünk a kezelőorvosával!

Sportágválasztó sporttábor

2021 nyarán intézményünk sportágválasztó sporttábort indít 7-14 éves gyermekek számára! Egyhetes napközis táborunkban a résztvevők minden nap új sportágakat ismernek meg, miközben fantasztikus kalandokban lesz részük, és új barátokat is szerezhetnek. Ha érdekelnek a részletek, akkor kattints!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Telefon: +36 30 971 48 58  +36 30 217 63 93

E-mail:

rendezveny@gourmand-iskola.hu

info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.

Megközelítés:

2-es Metró – Őrs vezér tere; HÉV-Mátyásföld – repülőtér megálló; visszafelé gyalog- Veres Péter út 102.