Ne diétáztasd a gyereket

Szinte nap mint nap látnak napvilágot az egyre kecsegtetőbb trenddiéták; száműzd a szénhidrátot, száműzd a zsírt, száműzd a bármit az étrendedből- és ezek sajnos nem csak a felnőtt társadalomra, hanem a gyermekekre is veszélyesek! Sőt, rájuk sokkal inkább, hiszen a fejlődésben lévő szervezetnek még inkább szüksége van olyan nyomelemekre, ásványi anyagokara és vitaminokra, melyet csak a megfelelő, változatos étrend biztosíthat. Ezért semmilyen körülmények között ne fogd önkényesen diétára a gyermeket, még akkor sem, ha úgy látod, hogy van rajta néhány plusz kiló.

Drasztikus megvonás helyett inkább kövesd az alábbi tanácsokat, és meglátod, hosszú távon látványos eredményt hoznak majd (anélkül, hogy gátolnák a gyermek egészséges fejlődését).

A kulcs: mértéktartás

 

Bármit lehet enni, csokit és cukorkát is, egyszer-egyszer még egy pohár kóla is lecsúszhat. A lényeg csupán, hogy a gyermek tudjon mértéket tartani (ami valójában a szülőn és a neveltetésen múlik). Vonjátok ki a mindennapokból a cukros üdítőket, ehelyett igyatok vizet (és ügyeljetek a megfelelő mennyiségre is).

Vállalj sorsközösséget

 

Nem túl empatikus húzás (és nem is lehet) elvárni a gyermektől, hogy almát rágcsáljon, ha te betolsz mellette egy fél doboz tofifit. Az életmódváltozás vonatkozzon az egész családra, vásároljatok együtt, főzzetek együtt és étkezzetek együtt; határozzátok el, hogy mától mindannyian egészségesebben fogtok táplálkozni – a szülői szolidaritás komoly motivációt jelent a kicsiknek.

Válasszatok sportot

 

Lehetséges, hogy a gyermek nem eszik sokat, épp csak semmit sem mozog, sajnos akár a mozgáshiányos életmód is vezethet elhízáshoz. Mégpedig manapság sajnos egyre több gyermek tölti a szabadidejét a tévé előtt heverészve vagy okostelefont nyomkodva. Válasszatok közösen sportágat a kicsinek! Ismertess vele meg minél több különböző mozgásformát, hagyd, hogy kipróbálja ezeket, és engedd neki, hogy válasszon. Biztos van, amiben tehetséges, és ami örömet is okoz a számára. Ha a rendszeres mozgás a mindennapok részévé válik, annak amúgy rengeteg haszna van a gyermek egészséges testi-lelki fejlődése szempontjából, és ennek csupán egyik eleme, hogy a felesleges kilóktól is megszabadul.

Sportágválasztó sporttábor

2021 nyarán intézményünk sportágválasztó sporttábort indít 7-14 éves gyermekek számára! Egyhetes napközis táborunkban a résztvevők minden nap új sportágakat ismernek meg, miközben fantasztikus kalandokban lesz részük, és új barátokat is szerezhetnek. Ha érdekelnek a részletek, akkor kattints!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Telefon: +36 30 971 48 58  +36 30 217 63 93

E-mail:

rendezveny@gourmand-iskola.hu

info@gourmand-iskola.hu

Cím: 1165 Budapest, Veres Péter út 102.

Megközelítés:

2-es Metró – Őrs vezér tere; HÉV-Mátyásföld – repülőtér megálló; visszafelé gyalog- Veres Péter út 102.