Mit tehetsz, ha túlsúlyos a gyerek?
Szülőként hajlamosak vagyunk elbagatellizálni, alábecsülni a gyermekünknél megjelenő túlsúly kérdését. Fura, de valahogy tényleg úgy van összerakva a szülői társadalom, hogy jobban tartunk az alultápláltságtól. Többen félnek attól, hogy a gyermek nem eszik eleget, és esetleg elmarad a fejlődésben, eközben pedig nem vesszük észre, ha megjelenik rajta néhány plusz kiló. Pedig a túlsúly legalább olyan komoly egészségügyi problémákat okozhat, mint az alultápláltság!
Ilyen, és ehhez hasonló eufémizmusokkal szoktuk elütni a témát, és tök cukinak tartjuk azokat a bájos kis hurkákat a gyermek karján, lábán, pedig ezek a gyermekkori túlsúly első jelei lehetnek. Ha pedig valaki felhívja rá a figyelmünket, hogy a gyermekünk elhízott, akkor megsértődünk, és egyszerűen csak legyintünk, hogy majd kinövi. Pedig a kövér kisgyerekből nagyobb eséllyel válik kövér tinédzser, később pedig kövér felnőtt.
Hogyan kezelheted a túlsúlyt a gyermekednél?
Semmiképp se tegyél neki szemrehányást, ne tedd nevetség tárgyává, és lehetőleg társaságban se hozd azzal kellemetlen helyzetbe, hogy étkezés közben mértéktartásra inted. Továbbá, ne kutass a neten megfelelő diéta után! A diéták ugyanis nagyrészt egyes élelmiszerek megvonásán alapulnak, ami komoly következményekkel jár egy fejlődésben lévő szervezet (de még a felnőttek) esetében (is).
Tehát, a legjobb, amit tehetsz, ha orvoshoz fordulsz tanácsért. Persze közben tehetsz néhány apróságot, például visszaszorítod a nassolást, több aktív, kültéri programot szervezel a családnak, és elviszed a gyermeket sportolni.
Sok esetben már ezek is rövid időn belül látványos változást hoznak. Szülőként akkor érhetjük el a legjobb eredményeket, ha mi magunk is részt veszünk az életmódváltásban (az például nem működik, hogy megtiltod a gyereknek a csokievést, te pedig a szeme láttára pusztítasz el egy fél tortát az esti filmezés közben).
Gondold át, hogy az élet mely területein tudnátok változtatni. Például sorozatnézés helyett menjetek el a kutyával sétálni, telefonozás helyett kiránduljatok, az édességet cseréljétek gyümölcsevésre, száműzzétek a cukros üdítőket a hűtőből, gyorsétterem-látogatás helyett vásároljatok és főzzetek közösen!
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |