Nem olvas a gyerek!
Hányszor halljuk a szülőket azon keseregni egymás közt, hogy a „gyerek nem olvas”… panaszkodnak, hogy a kicsi inkább telefonozik, tabletezik vagy órákon át nézi az okostévén a netflix-rajzfilmeket, esetleg Youtube-ozik. de hogy könyvet venne a kezébe? Hát, az kizárt. A mai bejegyzésünk témája, hogy hogyan szoktathatjuk rá a gyermekeinket az olvasásra, és hogy mit tehetünk, hogy egkedveljék a könyvek világát.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fenti probléma az okoseszközök megjelenésével látott napvilágot, pedig ez távolról sem igaz ám. A mi szüleink ugyanígy kétségbe voltak esve, hogy mi (vagyis a mi generációnk), előnyben részesíti a TV-t és a mozilátogatást a könyveknél. Úgy is mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt…
Először is; az a szülő, akinek a gyereke sosem lát könyvet a kezében, többnyire teljesen hiába várja el, hogy a gyermek olvasni fog. Tehát itt is érvényes az ökölszabály: a legjobb módszer a példamutatás. Ha ugyanis a gyermek azt látja, hogy anya és apa szívesen zárja a napot egy-egy jó könyvvel a kezében, akkor ő maga is kedvet fog kapni (már csak a kíváncsiság miatt is) az olvasáshoz.
A rendszeres esti meseolvasás is nagyban hozzájárul a könyvek iránt érdeklődés elmélyítéséhez. A hallott mese egy új, varázslatos szereplőkkel, izgalmakkal, kihívásokkal és élethelyzetekkel teli világba röpíti a kicsiket, miközben fejlődik a kreativitásuk, a memóriájuk és a problémamegoldó képességük is. Ráadásul a meseolvasás szuper közös program (szemben a televízióval, ami általában akkor is abszolút magányos, ha együtt TV-zünk). De mesélni nem csak lefekvés előtt, remek program ez hosszabb-rövidebb autózások során, vagy akár hintázás, mászókázás közben is.
Hogyan válasszunk mesekönyvet?
A Google fénykorában szerencsére nem túl nagy kihívás igazán jó mesekönyvekre bukkanni. Ha rászánunk egy kis időt arra, hogy elolvassunk néhány kritikát egy-egy mesekönyvről, utánanézünk a szerzőnek (néhány videó vagy interjú erejéig), kicsit jobban megismerjük a munkásságát vagy a róla írt véleményeket, akkor nemigen lőhetünk mellé.
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |