Augusztusi bakancslista gyerekkel

Bár hamarosan véget a nyár, még nem késő, hogy az idei szünidőt feledhetetlenné varázsoljuk a gyermekeink számára. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk nektek néhány tippet, hogy miként tudjátok örökre beírni 2022 augusztusát a gyerkőc emlékezetébe. És ami a legjobb; hogy minden program a lentiek közül teljesen ingyenes.

Szedjetek virágot és préseljétek le

 

Mezőn vagy erőben sétálni akár egésznapos szuper program is lehet, ráadásul közben együtt vagyunk, a szabad levegőn, a napfényben. Ha séta közben találtok pár szépséges virágot (nyilván olyat, ami nem védett), akkor vigyetek belőle haza, és egy súlyos könyv lapjai között préseljétek le őket. Ha megfelelően kiszáradtak, akkor akár albumba is tehetitek őket (vagy berakhatjátok egy üvegasztal lapja alá), és máris kész az időtálló, saját készítésű szuper dekoráció.

Készítsetek fotóalbumot

 

Persze, albumot nem csak virágokból, hanem közös képekből is készíthettek. Figyelem, a telefonon gyűjtött vagy a közösségi médiában megosztott fotók nem számítanak albumnak. Album az, ami fizikailag tapintható, lapozható, és a kedvenc saját fotóitok sorakoznak benne (akár dátummal, helyszínnel vagy más megjegyzésekkel ellátva).

Kreatív elfoglaltságok

 

Gyűjtsetek szép, érdekes, különleges formájú követeket, és fessetek rájuk bármit, ami eszetekbe jut. A kavicsfestés mellett hasonlóan jó közös program a nagyanyáink idejéből ismert só-liszt gyurma készítése vagy akár a gyöngyfűzés, batikolás is.

Süssetek közösen

 

Keressetek egy könnyen elkészíthető receptet, és kezdődhet a közös süteménysütés! Süti helyett persze süthettek akár palacsintát is (esetleg készíthettek rakott palacsintát, palacsintatortát is). Nagyobbacska gyerekek megfelelő körültekintés mellett akár a palacsintasütésben (de az ízesítésben mindenképp) segíthetnek.

Játszóterek

 

Érdemes rákeresni a neten a legjobb játszóterek listájára, mert igazán nagyszerűek is vannak ám köztük! Nem minden játszótér áll három rozoga hintából meg egy rozsdás csúszdából, vannak olyanok is, amelyek akár egy vidámparkkal is felvennék a versenyt, látogatásuk mégis teljesen ingyenes!

Közös esti buli

 

A nyári időszakban nem kell korán kelni, így egy-egy este akár tovább is fent maradhat a gyermek! Töltések el együtt ezt az esti időt, és bulizzatok közösen! Zene, gyerekpezsgő, vagy akár egy közös meseolvasás, esti séta-ezek mind hatalmas élményt nyújtanak a kicsinek!

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!