Így hangolódjatok rá az őszi óvoda- és iskolakezdésre
A legtöbb családban az a szokás, hogy nyáron kicsit „lazábbak a szabályok”. Tovább lehet este fent maradni, később kell kikapcsolni a TV-t, reggelente lehet lustálkodni, az esős napokat akár pizsamában is eltöltheti a gyermek, ha éppen ahhoz van kedve.
Azonban a nyárnak most már pillanatokon belül vége, és ha nem kezdtek el időben felkészülni az őszi óvpda- és iskolakezdésre, akkor nagyon nehéz lesz az átállás.
Ezt bizony nem szabad félvállról venni. Ugyanis a gyermektől nem elvárható, hogy egyik napról a másikra ráhangolódjon a szeptemberi napi rendre. Ha egyik nap még éjfélig fent maradhatott, másnap nem akar majd este 9-kor ágyban lenni, ahogyan felkelni sem fog tudni reggel 7-kor, ha hónapokon át elegendő volt 10-kor kimásznia az ágyból.
Kezdd el időben hozzászoktatni a gyermeket az őszi változásokhoz:
Az esti tévénézés amúgy sem túl jó ötlet, hiszen ahelyett, hogy segítene a pihenésre hangolódni, inkább felpörget és a mély alvást is gátolja. Ha eddig hagytad is, hogy este sokáig tévézzen, most beszéld meg vele, hogy legkésőbb 10 órakor kikapcsoljátok a készüléket. Persze a tévézésnél jobb, ha este inkább beszélgettek vagy mesét olvastok, de ahány ház, annyi szokás…
Az is nagyon fontos lenne, hogy lefekvés után, az ágyban már ne nyomkodja a telefonját. Ezek az elektronikus eszközökből áradó ingerek ugyanis az esti órákban mind-mind károsak. Ha már nagyobb, akkor elalvás előtt inkább olvasson könyvet, az sokkal inkább segít lelassulni, kikapcsolódni, megnyugodni, és így hamarabb el fog aludni.
Az ősz közeledtével, már ne hagyd őt délig lustálkodni. Vezessétek be, hogy napról napra 20-20 perccel hamarabb kelljen felkelni (így különben nagyobb eséllyel is fog elaludni időben). Nagyon kellemetlen, amikor egyik nap még fél napot heverészhet az ember az ágyban, másnap pedig már fél8-kor indulásra készen kell állnia az ajtóban.
A gyerekek általában nem díjazzák ezeket a változásokat, ezért fontos, hogy megértesd vele, hogy ezek az ő érdekeit szolgálják.
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |