Virgonc vagy neveletlen?

Annak a szülőnek, akinek a gyermeke távolról sem hasonlít egy melegházi szobanövényre, nem kell bemutatnunk, hogy milyen érzés rosszalló tekintetek kereszttüzében lenni. Amikor ugyanis a hipermarketben indul a fogócska, vagy a postán, várakozás közben a gyerkőc lóbálja a lábát a széken ülve, esetleg sorban állás alatt átrendezi a polcon a rágógumikat- gyakran kerülhetünk szülőként ilyen helyzetbe.

De mit is jelent az „ilyen helyzet”? Amikor a produkció közönsége (mondjuk a postán mellettünk ücsörgők vagy a sorban álló többi ember) először azért veszi fel a szemkontaktust, hogy elnézően mosolyogjon, később a fejét kezdi ingatni, majd félhangos megjegyzéseket tesz a „neveletlen kölyökre”.

De mit tehetünk ilyenkor? Csitítsuk a gyereket, hagyjuk magunkon elhatalmasodni a szégyenérzetet vagy vegyük fel a kesztyűt és álljunk ki a gyerek mellett, ezzel akár konfliktusba bonyolódva a méltatlankodókkal?

Nem könnyű kérdés, annál is inkább, hiszen minden helyzet más és más. A gyereknek nem az a dolga, hogy csendben várakozzon, ő még nem érzi a társadalmi elvárásokat – ahogyan a pénztár előtti sor sem a gyerek természetes közege, mégis elvárható tőle, hogy tudjon rendesen viselkedni.

Virgonc vagy neveletlen?

 

E között a két dolog között azért éles határ van. Ha a gyerek csacsog, kérdez, beszélget, az teljesen normális. Akárcsak az, ha szaladgál, izeg-mozog vagy meg akar tapintani dolgokat (például megfogdossa a cukorkát a boltban). Egészen addig, amíg ez másokat nem zavar és nem akadályoz (nem a mellettünk álló néni lábán ugrál vagy nem egy másik kisgyereket lökdös), ezzel a világon semmi gond nincs. Akit mégis zavar, annak magában kell keresnie a hibát.

Amint azonban a gyerkőc olyan tesz, ami másokat zavar (teli torokból üvölt, hisztizik, szétdobálja a boltban a kiflit, stb.) szülőként közbe kell lépnünk, és nem várhatjuk el másoktól, hogy ezt tolerálják. A virgonc kisgyerek azonban nem feltétlen neveletlen. Egy gyerek legyen csak mozgékony és kíváncsi, érdeklődő és beszédes, azonban az a szülő feladata, hogy megtanítsa neki, hogy mit illik és mit nem illik. A gyerek, akárcsak a felnőtt szabadsága pontosan addig tart, amíg nem sérti mások határait.

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!