Fél a gyerek a sötétben?

Bármilyen meglepőnek is tűnhet, a sötéttől való félelem nem pusztán a gyermekekre jellemző; a felnőttek közt is vannak szép számmal, akik inkább lámpafénynél szeretnek aludni. Persze a leggyakrabban a 3-12 éves korosztályra jellemző, de sokan vannak köztük, akik később sem növik ki. De miből is fakad pontosan, és mit tehetünk szülőként, ha a gyermekünk fél a sötétben?

A sötétségtől való félelem (niktofóbia) az egyik legrégebbi evolúciós félelem. A sötétség ugyanis kiváló rejtekhelyet biztosít a különféle ragadozóknak (például a macskaféléknek, amik tudvalevő, hogy látnak a sötétben). Tehát, teljesen érthető, hogy az ember, mint prédaállat kellemetlenül érzi magát sötét közegben, sőt, esetleg fél, szorong. Ilyenkor azonban sajnos nem elegendő meggyőzni a gyermeket arról, hogy nincs veszély, hiszen ez a félelem bele van kódolva az ösztöneibe. A niktofóbia mellett vannak más, evolúciós okokban gyökerező félelemek is, viszont ezek nagyrészével az ember nem találkozik minden nap (vagy egy kis odafigyeléssel elkerülheti őket).

Mit tehetünk?

 

A válasz nagyon egyszerű: szerezzünk be egy bájos kis éjjeli lámpát, ami egy kis hangulatvilágítással eloszlatja a teljes sötétséget a gyermekszobában. Nem kell fényárban úsznia a helyiségnek (az a villanyszámla szempontjából sem lenne szerencsés), bőven elegendő, ha nincs teljes sötétség. Persze az is előfordulhat, hogy ilyenkor derül ki, hogy a probléma valódi oka mégsem a sötétben való félelem volt. Bizonyos esetekben ugyanis teljesen más jellegű félelem állhat a háttérben, amit a gyermek a sötétségre vetít ki (ezt tudjuk „kitesztelni” az éjjeli lámpával).

Mit ne tegyünk?

 

Ne kicsinyeljük a gyermek félelmeit, ne vegyük félvállról és ne legyünk vele türelmetlenek. (Persze könnyű ezt mondania annak, aki nem ébred minden éjszaka egy vándorgyermekre a takarója alatt.) A sötétségben való félelem ugyanis megakadályozza, hogy a gyermek rendesen kipihenje magát éjszaka, így napközben fáradt, levert lehet. Ha pedig huzamosabb ideig is fennáll a probléma, akkor annak igazán komoly következményei is lehetnek (például az immunrendszer legyengülése).

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!