Felnőtt mesék gyerekszemmel

A nagy streaming szolgáltatók kínálata bővelkedik „egész családnak” szánt alkotásokban, azt állítva ezzel, hogy ezek a produkciók bizony egyaránt képesek jó élményt nyújtani a család felnőtt és gyerek tagjainak is. De lehetséges ez egyáltalán? Mitől lesz egy mese (vagy rajzfilm) minden korosztály számára érthető és élvezetes? Ugyanarra a szórakozásra van szüksége minden generációnak? Nem hazugság ez inkább?

De. Hazugság. Tudatos, profitorientált marketing-hazugság, ami az eladhatóságot hivatott növelni. Olyan mese, amit a felnőttek és a gyerekek egyaránt élveznek, gyakorlatilag nincs, hiszen egy felnőttnek és egy gyermeknek teljesen más „elvárásai” vannak egy mesével szemben, és nyilvánvalóan teljesen más tartalmak, más narratívák és más poénok nyújtanak kikapcsolódást nemcsak felnőtt- és gyermekkorban, de korcsoportonként is.

Disney klasszikusok

 

Az egész családnak szánt filmek tengernyi szürreális kompromisszummal és megalkuvással vannak tele, hiszen eleve teljesíthetetlen feladatot tűznek maguk elé. Azt kívánják bebizonyítani, hogy egy azon tartalom lehet szórakoztató a különböző generációknak. Ezért harsány színekkel és hangokkal igyekeznek felkelteni és ébren tartani a gyermek figyelmét, miközben számukra átláthatatlan történeteket mesélnek el (érthetetlen poénokkal tarkítva). Egyszerűbben fogalmazva: míg a gyerek a képi világ miatt vonódik be, a szülőket a (gyakran szexuális töltetű) humor viszi magával.

Furcsa egyvelege ez a gyerekeknek és a felnőtteknek szánt tartalmaknak és üzenetnek; furcsa és veszélyes. Mindamellett, az ilyen mesék egyik korosztálynak sem képesek komplex élményt nyújtani. A macskafogóban gyermekként imádtam a vagány patkányokat, és a Miu-miújságot, de a poénokat nyilván nem értettem. Cserébe anyukámat nem varázsolta el Pissy fülében a gemkapocs, viszont nagyszerűen szórakozott Safranek és Mr. Tájfel párbeszédein.

Az egész családnak ígért tartalmak ekképp csak felszínes szórakozást nyújthatnak mindenkinek, hiszen egyik befogadó felé sem képesek maradéktalanul teljesíteni a vállalásukat. Egy valódi gyerekmese a gyermek személyiségének a fejlődését szolgálja, erre azonban ezek a sekélyes tartalmak távolról sem hivatottak. Ahogyan egy felnőtteknek szóló film sem lehet infantilis. Nincs azzal gond, ha ilyen tartalmakat fogyasztunk közösen a családunkkal, csak ne várjunk túl sokat tőlük.

Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!