Aránylag ritka a jól alvó baba- akárcsak a fehér holló. A legtöbb fiatal szülő inkább át nem aludt éjszakákról, gyakori felébredésekről számol be, és egyfajta krónikussá vált fáradtságról, ami hosszú hónapokig vagy akár évekig is elkísérheti őket. Pedig a kialvatlanság számos komoly egészségügyi problémát okozhat. Ne legyintsünk, ha a kicsi rosszul alszik, mondván, hogy ez normális, és ne akarjuk elfogadni, ha huzamosabb ideje képtelenek vagyunk 4-5 óránál többet aludni, inkább keressük meg a család minden tagja számára megfelelő megoldást!
Alvászavar csecsemőknél
Ha a kisbaba rosszul alszik, gyakran felébred, annak valami oka van. Persze legtöbb esetben nincs miért aggódnunk, de azért ezt célszerű megemlíteni a védőnőnek vagy a gyermekorvosnak, hiszen a rossz alvás hétterében ételallergia vagy –intolerancia is állhat, amit nem árt mielőbb felismerni és kezelni.
Ha a kicsi rosszul alszik, akkor általában az anyuka sem tud pihenni (a legtöbb családban ugyanis az a bevett szokás, hogy ő kel fel éjjelente akár többször is a babához). De miért is? Mert apa másnap dolgozik, anya meg úgyis otthon van? Az egy dolog, hogy anya otthon van, de ő azért van otthon, hogy ellássa, nevelje a kicsit, ami legalább annyira fárasztó, mint egy munkahelyen helyt állni napi 8 órában. Ráadásul az anyaság nem is napi 8, hanem non-stop hivatás… Szóval esetenként nyugodtan felkelhet a kicsihez apa is, hogy tehermentesítse szíve választottját, mielőtt az állandó kialvatlanságból komoly gondok lesznek, például:
Fektessük magunk közé a babát?
Ha az mindhármunkat megnyugtatja, és így helyreáll az alvásrend, akkor érdemes egy rövid időre megpróbálni, de ez csak átmeneti megoldást jelenthet (és egyébként sem működik minden családban).
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |