Téli program gyerekkel
A téli időszak sok szempontból sem a kisgyerekes szülők kedvence. Kezdve attól, hogy már a gyerkőc felöltöztetése is időrabló tortúra minden reggel – egészen addig, hogy meglehetősen beszűkülnek a programlehetőségek. Vagy mégsem? Összegyűjtöttünk néhány kihagyhatatlan programot, ami még a legcudarabb, legszürkébb téli délutánt is varázslatossá változtatja!
- Gyermekkönyvtárak
Nem csak Budapesten, hanem a nagyobb városokban is egyre több könyvtárnak van gyermekrészlege, ahol a kicsik kényelmesen (apró székeken ülve, vagy kis babzsákfotelekben elnyúlva) lapozgathatják, nézegethetik a kedvenc könyveiket. Sőt, egy-egy könyvtárlátogatás során akár új barátokat is szerezhetnek. A budapesti gyerekkönyvtárak gyűjteményét erre a linkre kattintva tudjátok megtekinteni.
- Adventi vásárok
Látogassatok el egy színes, vidám karácsonyi forgatagba, és járjátok végig a standokat! Persze azt nem árt előre tisztázni, hogy vásároltok is, vagy csak nézelődni mentek; esetleg azt is megbeszélhetitek előre, hogy a kicsi egy dolgot választhat magának.
- Korcsolyapályák gyerekeknek
A Vörösmarty téri karácsonyi vásár mellett van egy fantasztikus, ingyenesen használható korcsolyapálya kifejezetten pici gyerekeknek. Hatalmas élmény ez számukra, pláne ha esetleg mg sosem volt kori a lábukon!
- Beltéri játszóházak
Sok bevásárlóközpontban gondolnak a szülőket kísérő csemetékre is, ezért igazán szuper játszóházakat alakítanak ki, mászókákkal, csúszdákkal, akár hintákkal. Amíg anya bevásárol, addig Apa kint maradhat a gyerkőccel a játszóházban!
- Közös sütés, főzés
Ne feledd; a gyerkőc számára a legnagyszerűbb program, ha a szüleivel lehet. Vond be őt az otthoni teendőkbe; takarítsatok, pakoljatok, süssetek, főzzetek együtt. Csak arra vigyázz, hogy nehogy kés, vagy olló kerüljön a kezébe. Egészen biztosan nagyon fogja élvezni a közös teendőket, és nagyon büszke lesz magára, amiért segített neked!
- Bulizzatok
Nem feltétlen kell apropó egy jó kis bulihoz! Hívjátok át a kicsi barátait, és amíg ők gyurmáznak, építenek, vagy babáznak, ti, anyukák, kakaófőzés vagy süteménykészítés közben még beszélgethettek is egy jót!
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!