Kommentháború – érdemes beszállni?
Szülőként bizonyára te magad is követsz néhány influenszer anyukát, apukát a közösségi médiában, és rendre olvasol posztokat, cikkeket szülőség témában. Ezek sokszor segítenek nekünk megoldani egy-egy problémát, amivel esetleg mi még nem találkoztunk, viszont a nálunk gyakorlottabb anyák már megtalálták rá a megoldást. A baj akkor kezdődik, amikor a kommentelők elkezdik a poszt szerzőjét vagy egymást keresetlen szavakkal illetni, és elszabadul a pokol.
Aki influenszernek áll, vállalja, hogy kritizálják
Ez igaz, ezzel csak egyetérteni tudunk. Aki közszemlére bocsátja a magánéletét, az számoljon azzal, hogy a tengernyi lájk és „de szépek vagytok” komment mellett bizony felbukkan időnként néhány ellenvélemény is. Ezzel nincs is semmi baj. De tényleg szükség van sértésekre, esetenként trágárságra?
Tiszteld önmagad
… és kommunikálj úgy, ahogy elvárnád, hogy veled kommunikáljanak. Ráadásul, nyilván jól tudod, hogy üres sértésekkel senkit sem fogsz meggyőzni. Ezért (ha mindenképpen be akarsz szállni a kommentháborúba), akkor célszerű higgadtnak, nyugodtnak, tárgyilagosnak maradnod ahelyett, hogy vádaskodsz és személyeskedsz.
Önjelölt tartalomgyártók
Elmúlt már az az idő (és valószínűleg sajnos soha nem is tér vissza), amikor kizárólag valódi szakértők, újságírók állíthattak elő tartalmat. Manapság bárki, akinek van internetcsatlakozása oszthatja az észt bármiről (olyanról is, amiről halvány fogalma sincs). Így sajnos rengeteg balgaság (álhír, rossz tanács, stb.) kerül fel a világhálóra, amit akár több ezer ember is elolvas (rosszabb esetben komolyan is vesz). Azonban ahelyett, hogy harcba szállsz velük, jobban jársz, ha inkább távol maradsz az ilyen sületlenségektől.
Ne feledd, kizárólag a te döntésed, hogy mit olvasol és kinek az online tevékenységét követed. Ha úgy érzed, hogy valakivel nem értesz egyet, nem ad neked semmit, ha olvasod az írásait, látod a fotóit, esetleg fel is dühít vagy kétségbe ejt, akkor az a legegyszerűbb, ha (szép magyar szóval élve) kiköveted, és a továbbiakban nem foglalkozol vele. Végül is az utcán vagy a játszótéren sem kukkolsz vagy próbálsz megtéríteni vadidegen emberek, akkor online miért tennéd?
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |