Vidám őszi ruhadarabok gyerekeknek
Attól még, hogy itt az ősz, nem feltétlenül kell ám nekünk is az időjáráshoz „szürkülnünk”. Sőt! Igyekezzünk minél több színes, vidám ruhadarabot beszerezni (magunknak és a gyermekünknek is), hiszen minél szomorkásabb az időjárás, annál jobban esik élénk színű ruhát ölteni. Ebben a bejegyzésünkben összegyűjtöttük azokat a must have őszi alapdarabokat, amiket ősszel minden kisgyerekes szülőnek be kell szereznie.
Esernyő
De nem akármilyen ám! A nagyobb áruházak, a turkálók, a second hand- és a kínai üzletek is tele vannak jobbnál jobb darabokkal! Sőt, már olyan esernyőt is lehet kapni, amire egy speciális filctollal a kicsi maga rajzolhat, amit csak szeretne (ez utóbbi például remek ajándék lehet születésnapra is).
Gumicsizma
Szülőként sok fejfájástól megkímélhetjük magunkat, ha időben gondoskodunk vízhatlan csizmáról, ez ugyanis az ősz elengedhetetlen kelléke. Akár játszóterezést, kirándulást, vagy csak egy kellemes, városi sétát tervezünk, a szeszélyes időjárás miatt általában érdemes gumicsizmát adnunk a kicsire.
Esőkabát
Mindig legyen a gyerkőc táskájában, a kocsiban, vagy az óvodai szekrényben esőkabát arra az esetre, ha váratlanul eleredne az eső. Persze, a célnak tökéletesen megfelel egy vízhatlan átmeneti kabát is, a lényeg, hogy megfeleljen a hossza és mindenképp legyen kapucnija is.
- Hosszú farmer
Megesik, hogy az ősz beköszöntével szembesülünk vele, hogy a rövidnadrág-szezonban a gyerkőc minden hosszú nadrágját kinőtte. Érdemes tehát mielőbb előhalászni a szekrényből az átmeneti ruhadarabokat, és ellenőrizni a méretet. Ugyanez igaz a hosszú pizsamára is.
Pihe-puha köntös
Egy finom,meleg, pihe-puha, bojtos köntösre is szükség van, amit este a kicsi fürdés után, lefekvés előtt felvehet; vagy amibe reggel ébredés után gyorsan belebújik. Igazán szuper köntösöket lehet kapni, már akár a legkisebb méretekben is, fiúknak és lányoknak egyaránt.
+1 Papucs
Nyáron nem volt gond, ha a gyermek mezítláb szaladgált a lakásban, de ősszel már hidegebb a padló, ezért, hogy megelőzzük a felfázást, mindenképpen szerezzünk be egy klassz papucsot, vagy mamuszt is!
Ismerd meg a Gourmand Gyermekprogramokat!